Szárnyalás nélkül az élet Fáj az igazság, hogy az vagyok, Akinek mondanak a nagyok. Pedig nem is tudják egészen, A gólyák, s a nagy madarak egésze, Hogy milyen is a repülés, Pedig mindig repülnek, Nem tudják: milyen a boldogságba kerülés, Mert mindig boldogságba kerülnek. Én sosem repülök, veréb vagyok. Fájó minden mozzanat, érzés. Vágyakozom az után, mi nem én vagyok, S ha mondják, nem vehetem fel a sértést. Pedig lennék, óh, lennék én tudatlan sas, Ki szárnyal, de azt sem tudja, hogy van. Létezik a repülésben, de át nem éli azt, Léteznék én is ott, hogy ne legyek az, Mi vagyok, mert az lettem, ki vagyok. Ennek teremtettem, ez itt adott. Veréb vagyok, s a gólyák, a sasok, Nem is értik, mi az, hogy nem szárnyalhatok.
2012. július 7. Létezik szabadság? Leláncoltan szenvedtem, és megszoktam. A lánc hirtelen elszakadt, megcsúsztam. Nehéz kilépni a megszokott biztonságból, Még ha rabjai is voltunk a megszokottságtól. A szerelem elmúlik, s rabjai leszünk egymásnak. A szeretet elmúlik, s rabjai leszünk a másiknak. Egyik a másik nélkül létezni nem képes, Ám kapcsolatuk soha sem lesz életképes. Nehéz bevallani magunknak, mi egyértelmű, S beismerni, hogy ez nem élet, az a nagy betűs. Mégis kilépni elérhetetlen, de sóvárgunk utána. Miénk a döntés, de maradunk a homályban. S ha a rabság után mégis tiéd lesz a szabadság, Rájössz, talán mégis jobb volt a rabság. Tartozni valahova, mintsem lebegni valahol, Amit hely, idő még csak be sem határol. S az ember a szabadságtól zuhanni kezd, Hisz sosem tanulta meg, hogyan is kell ezt. 2012. július 10.